Rósisín Murphy: Overpowered

Ideadtad ezt a cédét, és az első bók, amit kaptam tőled, az volt, hogy úgy kívántál boldog karácsonyt: “… az én nagyon kedves, hasonló zenei ízlésű barátomnak”, és ez jó, de azért egy apróság miatt mégsem annyira: hogy azóta kényszert érzek, hogy ugyanúgy értékeljek zenéket, mint te, ha továbbra is jogot formálok a “nagyon kedves barát” titulusra.

Jogot formálok, de. Engem akkor is nagyon megtalál ez az album.

Azt mondod, hogy nem találod annyira átütőnek, mint a “jó öreg” Moloko-cuccokat. Az átütő, az – ugye? – energikus, az robban, annak éle van, az merev, újszerű, egy kicsit rideg. És, esetleg vagy: hideg. Ha léteznél, most megkérdezhetném: elégedett vagy-e a jelzőhalmazommal. Így arra kényszerülök, hogy kiinduljak belőle. Szóval, cenzúrázatlan definíciómat alapul véve, a Moloko tényleg átütő. De leginkább, és mindenek előtt: steril. Hallgass csak bele, biztos, hogy egy szögletes épületben leszel a hatására, ahol egyszerűen nincs olyan, hogy zegzug, meg puhaság, és ahol minden fény bántja a szemed, mert annyira éles mind, és tisztaság lesz, csillogás, de nem a luxusé, hanem valami őrült, kényszeres, megszállott suvickoló keze munkájáé. És tudom, hogy azt mondod majd, mégsem vagy meglepve, hogy nem akarod kikapcsolni. Van benne valami őrült, kissé beteg feszültség. Szenvedés, vágyakozás, és érzékiség. Itt a lényeg: a Moloko klórszagú csempefal egy kórházi osztály folyosóján, és mégis lüktet, mégis forró, mégis szenvedélyes. Megvág, és vérzel tőle, de nem a fájdalom érdekel, hanem az, hogy milyen őrjítő(en gyönyörű) színe van a vérednek. Ez a zene végletekig leegyszerűsített ingerként ér el; és burjánzó, párás, buja, kacskaringós indákkal tekergő növényeket képzelsz el tőle. Szóval, a Moloko varázsol. Róisín hangjával varázsol. Úgyhogy mindaz, ami a Moloko-ra, az ő szólócédéire is igaz- de van itt még valami.

Azaz van itt még egy s más.

Vattacukor-világ sarkok nélkül. Babarózsaszín. Kisfiúk és kislányok az oviban, várat építenek, vagy fogócskáznak. Rakott szoknyák, lófarkak. Puhaság. Lágyság. Lebeg, könnyed, édes. Na jó, nem pont a címadó dal. De nehogy azt mondd nekem, hogy mondjuk az Off and on nem móka, évődés, kacérkodás? Játék az egész. Hiszen az elején játéktelefont nyomkod a nyolc éves kis Róisín. És végig ott szállnak a háttérben a szappanbuborékok. Szikráznak a varázspálca csillagocskái. Nem, nem csillagjai, csillagocskái. Ez itt giccs, kérlek szépen. Öncélú játék. Mondd, van ennél jobb? Hogy a Checkin’ on me pl., mert ugyanúgy lágy, már-már kedves; de mégsem annyira komolytalan? Ugyan, nagyon kérlek, ne játsszunk úgy, mintha lenne tétje! Róisín szerintem nem szeretné, hogy úgy játsszunk. Róisín szerintem azt szeretné, ha visszatalálnánk Csodaországba, amikor hallgatjuk. A lemeze nem Moloko-lemez. Ebben igazad van. Abban nincs, hogy ez itt a bibi. Éppen ez teszi imádnivalóvá. Róisín saját stílusa, amitől a megszokott molokos jegyek kiegészülnek egy, a megszokott molokos jegyekkel szöges ellentétben álló ízzel.

A bejegyzés kategóriája: Szórakozás
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>